Sokkoló részletek derültek ki a 4-es főúton történt halálos balesetről: ez okozhatta 2 kamionos halálát - Life Story

Sokkoló részletek derültek ki a 4-es főúton történt halálos balesetről: ez okozhatta 2 kamionos halálát

Rövid időn belül a hatodik baleset történt szinte ugyanott, ahol tegnap frontálisan ütközött két kamion a 4-es főút Szolnokot elkerülő szakaszán. Június eleje óta heten haltak meg szinte ugyanott.

Rövid időn belül a hatodik baleset történt tegnap ugyanazon az útszakaszon, ami a kommentelők szerint nem véletlen. A 4-es főúton történt halálos baleset a Szolnokot elkerülő szakaszon, a 95-ös kilométernél, a vasúti felüljárón történt. Többen haltak már itt meg idén.

Június elején halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset történt a 4. számú főút 92. kilométerénél. Egy kamion és egy kisbusz ütközött össze, a balesetben hárman életüket vesztették. Többen kizuhantak az ütközésnél a kisbuszból, több súlyos sérültet is kórházba szállítottak. A felüljárón akkor rövid időn belül ez már a harmadik baleset volt.

Július 22-én szintén itt egy kistehergépkocsi és egy nyerges vontató ütközött össze. A baleset következtében a kistehergépkocsi utasa megsérült, a sofőr életét vesztette.

A szerdán, a 4-es főúton történt halálos baleset mindkét kamion sofőrének életét követelte. A két magyar sofőrt rengetegen gyászolják, kollégáik, ismerőseik az interneten fejezik ki megdöbbenésüket. A legtöbb komment azonban azt a kérdést teszi fel, hogy hány embernek kell még ugyanott meghalnia ahhoz, hogy törtéjen is végre valami. Az úton ugyanis két hatalmas kátyú van, az utat ismerő sofőrök szerint azok dobják meg úgy az autókat, hogy azok szinte átrepülnek a szemközti sávba.

„Hol van az illetékes, aki felel ezért az útszakaszért? Aki vállalja, hogy két héten belül 5 halott van ugyanott? Ilyenkor nincs felelős, amikor ártatlan emberek halnak meg” – írta egy elkeseredett kommentelő.

„Májusban én is hasonlóképpen jártam, csak szerencsére nem jött velem szemben senki!” – írja az egyik kommentelő.

Forrás www.ripost.hu

Megosztás