Balesetet szenvedett Márki-Zay Péter közben műtét.. - Life Story

Balesetet szenvedett Márki-Zay Péter közben műtét..

A baloldal miniszterelnök-jelöltjének a keze sérült meg.

Ma reggel már hírt adtunk arról, hogy Márki-Zay Péter szokásos vasárnapi élő bejelentkezése elmarad. A döntés hátteréről órákon keresztül semmit sem lehetett tudni, ez a semmi azonban, hogy úgy mondjuk, meglehetősen érdekesen variálódott:

előbb egy képes poszt jelent meg a szikár bejelentéssel, ezt később törölték Márki-Zay oldaláról. Ezután felbukkant egy sima szöveges poszt, immár „Kedves Barátaim!” megszólítással, de néhány perc után ennek is nyoma veszett, igaz, picit később visszakerült az oldalra.

Végül az alábbi Facebook-bejegyzésben kristályosodott ki (még az is elképzelhető, hogy véglegesen) a helyzet:

„Kedves Barátaim!

Egy kisebb, jól sikerült sürgősségi műtéten vagyok túl. A kampány nem áll meg, pár nap múlva begipszelt kézzel folytatom.

A szombati napot az egységes ellenzék jelöltjeinek felkészülésével töltöttük, de az este a családé volt, a gyerekeimmel az egyik budapesti strandfürdőben találkoztunk, együtt játszottunk, amikor baleset ért. A hamar elvégzett orvosi vizsgálat a bal kezem egyik csontjának olyan jellegű törését állapította meg, amit operálni kellett. A műtét vasárnap reggel megtörtént, a sebész elmondása szerint rendben ment. Remélem, minél hamarabb hazaengednek Hódmezővásárhelyre. Az alkaromat január végéig kell rögzíteni, azaz az ünnepek alatt és után egy darabig marad a gipsz…

Fura kettősség, mert egy remek nap ért így véget. Szombaton tartottuk az egyesült ellenzék első országos jelöltfelkészítőjét, ahol sok más mellett a közös kampányarculatot is bemutattuk. Az új Országgyűlés leendő tagjai lelkesek és elszántak, a kormányváltó népszavazás aláírásai pedig nagy számban gyűlnek az utcákon, hála a változást akaró polgároknak és az ünnepi időszakban is a változásért dolgozó jelölteknek és aktivitásknak.

Szerencsére jobbkezes vagyok és az ívet már amúgy is aláírtam.”