Megrázó: Ájultra vertek egy hétgyermekes családanyát Kispesten - Life Story

Megrázó: Ájultra vertek egy hétgyermekes családanyát Kispesten

Pünkösd vasárnap történt a szörnyű támadás.

Háromnapos keresztelőt tartott egy család Kispesten még a múlt héten, amikor több szomszédjuk még a rendőrségen is jelezte, hogy túl hangosak. Az eseményre több száz vendég volt hivatalos, akiket hangfalakból szóló élő zenével szórakoztattak. A hangzavar több kilométeres körzetben hallható volt, így nem csoda, hogy az egyik szomszéd átsétált, hogy megkérje őket: halkítsanak a zajon.

A hétgyermekes édesanya a Tényeknek elmondta: miután szomszédja tudatta vele, hogy „nincsenek hozzászoktatva a hangos cigányokhoz” és ez egy háromnapos ünnepség, egyetemista lánya késő este ismét tett egy próbát a hangzavar elmulasztására.

– tette hozzá az édesanya, aki ezután lánya segítségére rohant, hogy testével védje, ám ezután őt érték az ütések.

– Próbáltam átkarolni a lányomat és akkor én voltam, akit rögtön ütöttek két oldalról – magyarázta a nő, aki még meg is mutatta az arcán, hogy mindkét oldalán duzzanat alakult ki a sérülésektől.

A brutális jelenetet látva a családapa is a lányok segítségére rohant, de őt is megverték a szomszédok. A férfi elmondta: felesége eszméletlenül feküdt a földön, ami nem volt elég a támadóiknak, ezután még meg is rugdosták az asszonyt.

– Próbáltam leszedni őket a feleségemről, és akkor nekem estek. Áprilisban volt egy szemműtétem, a szemműtétből kifolyólag

– részletezte a borzalmas pillanatokat a családapa.

A helyszínre végül három mikrobusznyi rendőr érkezett ki, hogy megfékezze a dühöngő társaságot, a megvert család tagjait pedig kórházba szállították. Az ügyben most súlyos testi sértés kísérlete miatt folyik nyomozás.

Megosztás