Itt a nagy bejelentés: Kulcsár Edina helyét Berki Mazsi veszi át. – Videó - Life Story

Itt a nagy bejelentés: Kulcsár Edina helyét Berki Mazsi veszi át. – Videó

Kulcsár Edina elmondta, hogy bár ő és párja, G.w.M is nagyon vágytak egy közös babára, mégis meglepetésként érte őket a hír, hogy alig hét hónappal azután, hogy hivatalosan is bejelentették kapcsolatukat, máris úton van az első közös gyermekük. A rapper egyébként alig egy hónappal ezelőtt egy hosszabb élő bejelentkezésében, rajongója kérdésére válaszolva árulta el, hogy nem zárkózik el attól, hogy harmadszor is apa legyen:

 

 Idővel mindenképp. Persze!

– mondta akkor röviden, hozzátéve, hogy nagyon fájlalja, hogy nem tud elég időt tölteni a volt házasságából született két gyermekével.

 

Kulcsár Edina pedig már két hónappal ezelőtt kijelentette, hogy szeretne  gyermeket szülni G.w.M-nek. Ő is egy élő bejelentkezésben beszélt erről:

– Sok mindent tudnék mondani, de szerintem durvább lenne, mint a legnyálasabb romantikus film… Nagyon szeretjük egymást, és azt gondolom, hogy ha két ember ennyire szereti egymást, akkor mindent szeretnének megvalósítani az életben – fogalmazott Edina, majd hozzátette: – Úgyhogy igen, tervezünk gyermeket is, aztán meglátjuk, ha a jóisten megadja, akkor lesz, ha nem, akkor meg boldogok leszünk így. 

Nos, a fohász meghallgattatott.

TV2 természetesen elfogadta a kismama logikus és felelős döntését, és azonnal keresni is kezdték azt a hírességet, aki Edina helyébe léphet, még ha alaposan le is maradva riválisaitól, hiszen a táncpróbák már hosszú hetek óta zajlanak. Végül megkeresték Berki Mazsit, aki igent mondott a kihívásra. Berki Krisztián özvegye így mostantól a táncban találhatja meg a vigaszt arra a fájdalomra, amit férje elvesztése okoz.