Miskolci ötös tragédia: miközben második gyermekét hozta világra Mónika, lánya és férje.. - Life Story

Miskolci ötös tragédia: miközben második gyermekét hozta világra Mónika, lánya és férje..

Miskolci ötös tragédia: miközben második gyermekét hozta világra Mónika, lánya és férje meghalt a horrorbalesetben

Két autó ütközött frontálisan Miskolc és Szerencs között. Megrázó részleteket tudtunk meg az öt ember halálát követelő tragédiáról.

Kamasz lányát és férjét is elveszítette, majd órákkal később császármetszéssel a világra hozta második gyermekét egy megyaszói családanya. Mónika a szülészeten értesült a tragédiáról, mely szerint szerettei, és a velük utazó két barátjuk súlyos autóbalesetet szenvedtek, amikor egy másik személygépkocsi beléjük rohant Miskolc és Szerencs között. A vétkes sofőrrel együtt mind az öten meghaltak.

Attila és Mónika a második közös gyermekét várta a 13 éves Noémi után. A kislány hetek óta semmi másról nem beszélt, csak a testvére születéséről.

A családanya már napok óta a szülészeten tartózkodott, amikor hitvese és gyermeke család két barátjával együtt Miskolc közelében autózott, és egy sofőr beléjük szaladt az autójával. A baleset valamennyi résztvevője életét vesztette, dacára annak, hogy a mentők hamar a helyszínre értek.

 

Attila unokatestvére, János megtörten nyilatkozott lapunknak.

Hihetetlen, hogy már megint egy tisztességes ember ment el a kislányával együtt. Attilával nőttem fel, együtt jártunk iskolába, együtt játszottunk a nagymamánál. Ati három éve temette el az édesanyját, az nagyon megviselte, de igyekezett túllépni a tragédiáján. Állványozó vállalkozóként 20 embernek biztosított megélhetést, és pont a közelmúltban vett egy új házat a család bővülése miatt. 12 millió volt a vételár, de a felújításra is ráköltött még 8-a

– mondta a rokon. Forrás: bors