Berki Mazsi találkozhat Krisztián szellemével? - Life Story

Berki Mazsi találkozhat Krisztián szellemével?

Lénárt Évi parapszichológus félelmetes részletre bukkant Berki Krisztián halálával kapcsolatban.

Jóslás, szellemidézés, mágia… Ezek mind hétköznapi dolgok Lénárt Évi számára, ahogy az is, hogy néha egy-egy kósza lélek meglátogatja őt a túlvilágról az éjszaka közepén. Elmondása szerint nemrég Berki Krisztián szelleme is felbukkant, ráadásul egy üzenetet is hozott. Évi pedig át is adta ezt a címzettnek, Berki Mazsinak…

– Szoktam szellemeket idézni, ebből fakadóan pedig sok lélek megjelent már, többek között Krisztiáné is. Ezek a szellemek általában fénylényekként jönnek el a túlvilágról, viszont ő teljes valójában, egy fehér ruhában állt előttem. Konkrét üzenettel keresett fel, amit Mazsinak címezett. Szeretne ugyanis újra leszületni, hogy a család közelében legyen, főként Emmáéban, akivel nagyon kevés idő jutott neki – mesélte Lénárt Évi, akit ezek után még nagyobb meglepetés ért, mikor elővette a tarot kártyáját. Krisztiánról ugyanis félelmetes dolog derült ki: megátkozták.

Kíváncsi voltam, ezért megnéztem, hogy a tarot kártya mit mutat Krisztiánnak. Az akasztott ember jött elő, ami beigazolta a félelmeimet. Krisztiánon egy 500 éves halálátok ül, amit feltehetően a halála előtt pár hónappal kapott meg. Talán egy maffiacsoporttól… Ez egyébként azt jelenti, hogy minden egyes életében ugyanilyen fiatalon fog meghalni

– mondta a parapszichológus, aki azt is elárulta, mennyire veszélyes ez a rontás valójában.

– Ez az átok sokkal erősebb, mint bármilyen szerelmi kötés, Krisztiánnál is nagyon gyorsan hatott. Ha esetleg leszületik majd, felnőtt korában leszedhető a rontás, de ahhoz fel kell ismernie az intő jeleket… – tette hozzá.

Mazsi találkozhat Krisztián szellemével?

Az információk szerint Mazsihoz eljutott néhai férje üzenete, és már fel is vette a kapcsolatot Lénárt Évivel. Ez nem is meglepő, hiszen annak idején, Krisztián halálakor is az első útja egy halottlátóhoz vezetett, feltehetően azért, hogy kapcsolatba léphessen vele. Azt, hogy akkor mennyire volt sikeres a találkozó, nem tudhatjuk, azonban most Berki volt az, aki kezdeményezte kommunikációt. Ki tudja, talán ezúttal Mazsi előtt is megjelenik majd férje szelleme?!

Mazsival felvettük a kapcsolatot, de egyelőre a találkozóra még nem került sor. Természetesen minden kérdésére igyekszem majd választ adni

– fogalmazott Évi