Belehalt a 7 éves kislány, hogy a szülei csak sült krumplival etették. – Részletek - Life Story

Belehalt a 7 éves kislány, hogy a szülei csak sült krumplival etették. – Részletek

Alultáplált volt és szörnyen beteg, de mégsem törődtek vele. Az utolsó pillanatban hívták ki a mentőket, amikor már késő volt.

Még a mindössze 7 éves kislány előtt állt az egész élet, de idejekorán életét vesztette súlyos alultápláltsága miatt. A Floridában élő házaspár, Anna és Amero Akinlova csupán a Whataburger nevű cég által forgalmazott sült krumplival etették a kislányukat.

Halála előtt egy évig kiütések borították az egész testét, sőt több napon keresztül mutatta a vérmérgezés jeleit is. Végül csak akkor hívták ki hozzá a mentőket, amikor már folyamatosan öklendezett és hányt. A gyereket már az orvosok kiérkezéskor halottnak nyilvánították.

Azonban 2018-ban a rendőrség még nem tudta bebizonyítani, hogy a kislány a szülők miatt szenvedett el ilyen kegyetlen sorsot. Már a nyomozást is lezárták, amikor bekövetkezett a fordulat.

A Floridai Gyermek- és Családügyi Minisztérium jelentése szerint a kislány élete utolsó négy évében nem látott orvost, fogorvost vagy terapeutát. És még a táplálása is elégtelen volt – írja a Crime Online.

„Az Akinlova-házaspár csak a Whataburgerből vásárolt olcsó sült krumplival etette a kislányt, ami nem megfelelő étrend egy fiatalkorúnak. Így a szervezete nem jutott elegendő fontos vitaminhoz, ásványi anyagokhoz vagy más nyomelemekhez” – tette hozzá az egyik szakember.

A kegyetlen házaspár jelenleg őrizet alatt áll, ahonnan csak 150 ezer dollár (kb. 44 millió forint) megfizetése után távozhatnak. Tárgyalásukra március 3-án kerül sor.

Megosztás