Willi Orbán : Érzem, hogy a szurkolók hálásak, amiért Magyarországért játszom - Life Story

Willi Orbán : Érzem, hogy a szurkolók hálásak, amiért Magyarországért játszom

 

A Kicker sportmagazin még az Európa-bajnokság előtt szólaltatta meg a korosztályos válogatottakban még német színekben szereplő Willi Orbánt. Az interjúban természetesen előkerült a kérdés, a magyar védelem vezérében buzog-e plusz bizonyítási vágy Joachim Löw német szövetségi kapitánnyal szemben, amiért ő sosem hívta meg a felnőttek közé.rewq

 

 

„Természetesen különleges meccs lesz számomra a Németország elleni, de kevésbé az érzelmek miatt. Sokkalta inkább azért, mert rengeteg ismerős arc, korábbi is jelenlegi csapattársam lesz majd a másik oldalon” – mondta a szerdai találkozóval kapcsolatban Orbán.

 

A szerző felidézi, a bekk két és fél évvel korábban, Görögország ellen mutatkozott be a magyar válogatottban.

 

„Helyes döntés volt?” – kérdezi Andreas Hunzinger.

 

„Egyértelműen. Amikor 2018-ban először pályára léptem a magyar válogatottban viszonylag instabilak voltunk. Különleges, micsoda fejlődésen mentünk keresztül, a folyamat csúcsa pedig egyértelműen az Eb-kvalifikáció volt. Megtiszteltetés, hogy édesapám országáért, a gyökereimért játszhatok. Ráadásul a magyarok újra és újra megkerestek, és a 2016-os Európa-bajnokságon már láthattam, milyen klassz csapatról is van szó. A szurkolók is jól fogadtak, úgy érzem, hálásak, amiért Magyarországért játszom.”

 

Orbánt arról is kérdezték, buzog-e benne extra bizonyítási vágy Joachim Löw irányába, aki „jobban is értékelhette volna őt”.

 

„Egyáltalán nem gondoltam erre. Joachim Löw kiváló munkát végzett a német válogatott élén, remélem, hogy összességében sikeres tornát zár vele Németország – felelte a 28 éves játékos, aki arról is beszélt, milyen eredmény jelentené a Magyarország számára sikeres tornát. – Ha mindenki sérülés nélkül, egészségesen zárja le az Eb-t. És persze az is siker lenne, ha ebből a csoportból esetleg bekerülhetnénk a négy legjobb csoportharmadik közé. Ha így lenne, még egy kört túl is élhetnénk a legjobb tizenhat között. Ez az én apró álmom” – mondta a Kickernek Willi Orbán

Megosztás