Bíróság elé áll Berki Krisztián és Hódi Pamela. - Life Story

Bíróság elé áll Berki Krisztián és Hódi Pamela.

Berki Krisztián és Hódi Pamela a napokban közös kislányuk miatt újra bíróság elé álltak. A modell azért perelte be egykori párját, mert magának akarja a teljes felügyeleti jogot.

2017-ben állapodott meg Hódi Pamela és Berki Krisztián, közös kislányuk, az akkor 5 éves Natasa Zselyke felügyeleti megosztásáról. Berki először hétvégi apukaként állt helyt, később pedig heti felváltásban nevelték gyereküket. Sokáig úgy tűnt, Natika érdekeit nézve jól működik a felügyelet, azonban a Borshoz eljutott információk alapján arra lehet következtetni, egyikük meggondolta magát.
Hódi Pamela nem akart nyilatkozni, de Berki megerősítette, hogy újra perben állnak gyermekük miatt, ráadásul Pamela már harmadszor fordult a bírósághoz. „Végtelenül sajnálom, hogy a gyermekem édesanyja a láthatásomat szeretné csökkenteni.
FELJELENTETT, AZT SZERETNÉ, HA A JÖVŐBEN CSAK KÉTHETENTE KÉT NAPOT LÁTHATNÁM A KISLÁNYOMAT, PEDIG A KÖZÖS SZÜLŐI FELÜGYELET JÓ HATÁSSAL VOLT NATIRA.

Értetlenül állok a történtek előtt, hiszen amikor az anyukáját hat hétre Ázsiába szólította a munkája, túlzás nélkül kijelenthetem, gond nélkül mindent meg tudtam oldani, jól teljesítettem apaként” – mondta.
Az elmúlt években úgy tűnt, hogy rendeződött Pamela és Krisztián viszonya, hiszen a bíróság által korábban jóváhagyott közös megállapodást mindketten elfogadták és betartották. Az új per tehát arról szól majd, hogy marad-e a közös szülői felügyelet, vagy kizárólagosan az édesapa vagy az édesanya kaphatja meg azt. Ezenkívül a bíróság a gyermektartás és a láthatás mértékét tárgyalhatja újra.
„Nem tudom, hogyan mondjam el egy nyolcéves kislányomnak, hogy az édesanyja azért harcol ellenem, hogy kevesebb időt tölthessen velem. Szomorú vagyok, hogy itt tartunk, és emiatt is bíróságra kell járnom. Köszönettel tartozom azonban a mai törvényalkotóknak, hogy egy apának nemcsak kötelességei, hanem jogai is vannak” – tette hozzá.

Megosztás