Marco Rossi: A vb-szereplés álom, nem célkitűzés - Life Story

Marco Rossi: A vb-szereplés álom, nem célkitűzés

A válogatott soron következő meccsein vélhetően szerepet kap az Egyesült Államokban pazar formában játszó Sallói Dániel is.

Az őszi világbajnoki selejtezőkön azokra számít Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, akik az Európa-bajnokságra készülve is a keret tagjai voltak, mellettük új érkező lehet az Egyesült Államokban futballozó Sallói Dániel – mondta el a magyar szövetségi kapitány az M4Sporton.

„A többieket illetően, hacsak valami váratlan nem történik, ha a dolgok normálisan haladnak előre, akkor azokat hívjuk meg, akik júniusban is a válogatott tagjai voltak” – mondta Rossi.

Az Európa-bajnoki szereplésre visszatekintve megemlítette, hogy több játékosnak nyílhat lehetősége új klubhoz szerződni, de ehhez a jelenlegi egyesületük segítségére is szükség lesz, és attól is függ a váltás, hogy milyen szerződést szeretnének, illetve milyen a jelenlegi szerződésük.

„Ami a lényeg, és amit érzek, az az, hogy mindenki olyan klubot keres, amely sportszempontból előrelépés a pályafutásában, amely jobb bajnokságban szerepel, és nagyobb próbatétel elé állítja őket” – mondta, de azt hangsúlyozta, hogy bár az anyagi feltételek is fontosak, „ezek a fiúk a sportszakmai szempontokat helyezik előtérbe”.

Magyarország 1986 óta nem szerepelt világbajnokságon, ezért is van egy vágyuk, ami egyelőre nem lehet konkrét célkitűzés, csak egy álom.

„Miért? Mert a csoportunkban ott van Anglia és Lengyelország, amely papíron jobb, mint mi.

Persze tudjuk, hogy a papír egy dolog, a pálya pedig egy másik. Ez egy álom, de valóra szeretnénk váltani.

– mondta Rossi.

A szövetségi kapitány elárulta, hogy az Eb után nagyobb volt az érdeklődés iránta.

„Volt néhány tényleg érdekes ajánlat, de mindannyiszor azt válaszoltam, hogy én mindig is lojális voltam, és az is vagyok. Hosszú távú szerződést kötöttem a szövetséggel, amely 2025 decemberében jár le. Persze szerződéseket fel lehet bontani, bármi megtörténhet bármelyik fél részéről, de addig, amíg a csapatot és engem körülvevő környezet ilyen marad, mint eddig, nincs ok arra, hogy más munka után nézzek.

A magyar válogatott – amely szeptemberben az Eb-döntős Angliával, illetve Andorrával itthon, Albániával idegenben mérkőzik meg – eddig három mérkőzést játszott a jövő évi, katari világbajnokság selejtezősorozatában: Lengyelország ellen 3-3-as döntetlent ért el házigazdaként, majd San Marinóban 3-0-ra, Andorrában pedig 4-1-re nyert.

Megosztás