Egy próbát megért – mondta a mentőknek a Veszprém megyei kamubejelentő, aki döbbenetes kifogást talált a hazudozásra - Life Story

Egy próbát megért – mondta a mentőknek a Veszprém megyei kamubejelentő, aki döbbenetes kifogást talált a hazudozásra

Fia szerint a 80 éves asszony fulladt és rosszul volt, a háttérben azonban teljesen más állt.

Lélekszakadva rohant a segítség egy 80 éves asszonyhoz Veszprém megyében, a fia ugyanis kétségbeesetten tárcsázta a hatóságokat azzal, hogy idős édesanyja fulladt. Amikor azonban a mentősök perceken belül a házhoz érkeztek és kopogtak, nem tudni, ki lepődött meg jobban: maguk a mentősök, vagy a velük szemben álló, jól láthatóan jó színben lévő 80 éves hölgy, akinek halvány fogalma sem volt arról, hogy segítséget hívtak hozzá.

Ugyanis bár az asszony sok gyógyszert szed, abban a pillanatban speciel semmilyen panasza nem volt, így nem lehet csodálkozni, hogy ő is meghökkent a miatta érkező segítség láttán, amiből érezni lehetett: fia erősen füllentett, mikor tárcsázta a mentők számát

 

– A fia azért füllentett a mentésirányítónak, mert szerette volna kórházba juttatni édesanyját arra a tíz napra, amíg ő Görögországban nyaral, hogy ne legyen egyedül – közölte Facebookon a dühítő indokot az Országos Mentőszolgálat, akik ennek ellenére azért megvizsgálták az asszonyt, de semmilyen rendellenességet nem találtak nála. A férfi ezek után még arcpirító magyarázatot is adott nekik arra, miért fecsérelte feleslegesen az életmentők idejét:

Egy próbát megért– mondta.

A mentősöknek – valódi gond híján – ezért tovább is száguldhattak egy valódi esethez.

Megosztás