A házaspár a második közös gyermekét várja, az örömteli időszakról pedig a rajongóiknak is beszámolnak. Igaz, G.w.M eléggé sajátos stílusban tárja a nagyvilág elé a boldogságát.
G.w.M és Kulcsár Edina boldogabb nem is lehetne, hiszen hamarosan a kezükben foghatják a második közös gyermeküket. A rapper számára ez még különlegesebb helyzet, hiszen többször is elmondta: amióta megismerte a feleségét, arra vágyott, hogy egy kisfiút szüljön neki. Nos, most az álom valóssággá válik, és augusztusban immáron két kisfiú és két kislány édesapja lesz G.w.M.

G.w.M sajátos módon fejezi ki az örömét
G.w.M odáig van a születendő kisfiáért
Ahogy említettük, nem kell már sokat várnia a Kulcsár-Varga házaspárnak a trónörökös érkezésére, de azért még hátravan három hónap. Persze, ez idő alatt sem kell lemondaniuk a babázásról, hiszen egyéves kislányuk mellett az ultrahang vizsgálatokon is folyamatosan nézhetik gyermekük fejlődését. Ezt ráadásul videók formájában is dokumentálják, amit az előfizetőik elé is tárnak, ám a legutóbbi tartalmuk annyira kiverte a biztosítékot a nézőknél, hogy egyesek tovább osztották a Redditre a felvételt.
Történt ugyanis, hogy G.w.M és Kulcsár Edina egy ultrahang vizsgálat után jelentkezett be, és büszkén újságolták el a rajongóiknak, hogy kisfiukkal minden rendben van. Igaz, nem pont ezt emelték ki, hanem azt, hogy a kicsi már most is olyan adottságokkal bír, mint az apja. Bár a házaspár fizetős tartalmaiból eddig sosem idéztünk szó szerint, ezúttal kénytelenek vagyunk, hiszen az alábbi szavakat magunktól nem írnánk le.
Ez egy maffiavezér! Nézd azt a pacekot, ugyanolyan, mint az enyém! Hatalmas a f****, megijedt az orvos!
– Kérdezem tőle, hogy ez ugye nagy? Mondja: hát, ez nem kicsi. Mondtam is neki, tudja, mi munka volt ebben, doki?! Á, nagyon örülök, feldobódott a napom, meg az egész életem! – büszkélkedett a rapper, miközben fia ultrahang fotóit nézte. Ezzel párhuzamosan videóhívásban volt egy barátjával vagy családtagjával, Edina pedig boldogan kamerázta a felemelő pillanatokat.
Ahogy korábban írtuk, ez sokaknál kiverte a biztosítékot, de még az is lehet, hogy finoman fogalmazunk. A kommentelők szerint G.w.M-nek az örömét nem pont így kellett volna kifejeznie, de ha mégis így teszi, akkor legalább ne vegyék kamerára, és ne mutassák meg a nagyvilágnak.
– Kétgyermekes szülőként végig nézve ezt a közel két percet, olyan szinten sokkoló és elszomorító, hogy nem jutok szóhoz – írta valaki a poszt alá, de legalább száz ember osztozott még a véleményében.
– Ugyanide jártam én is ultrahangra, amikor terhes voltam. Mekkora parasztnak kell lenni ahhoz, hogy ott azzal viccelődj az orvosnak, hogy a gyereknek mekkora micsodája van????? Ez milyen érték közvetítés egyébként? – szólalt fel egy másik anyuka, de ennél cifrább álláspontok is kinyilatkoztatásra kerültek…