Az ölelés 10 testi lelki gyógyító hatása. - Life Story

Az ölelés 10 testi lelki gyógyító hatása.

Egy átlagos ölelés mindössze 3 másodpercig tart. Pedig 20 másodperc alatt már boldogsághormonok szabadulnak fel!

1. Az ölelés serkenti az oxitocin termelést

Az oxitocint az egyik boldogsághormonként tartják számon: ez az az anyag, amely például szülés közben is felszabadul, elhalványítva az átélt fájdalmakat, és felszabadítva az új élet adása feletti örömérzetet. Egy olyan neurotranszmitterről van szó, amely a limbikus rendszerrel, az agy érzelmi központjával áll kapcsolatban, és elősegíti a megelégedettség érzését, valamint csökkenti a szorongást és a stresszt. Ha legalább 20 másodpercig ölelünk valakit, az agyunk oxitocint küld a szervezetünkbe, amely lecsökkenti a stressz-hormonként is ismert kortizolszintet is.

2. Csökkenti a szívbetegségek kockázatát

Nem csak a meditáció, de az oxitocin is fontos a szívbetegségek kockázatának enyhítésében, hiszen csökkenti a vérnyomást. Egy az Észak-Karolinai Egyetemen végzett kísérletben az egyik csoportot arra kérték, 10 percig ölelkezzenek, majd meséljenek el egy számukra stresszes eseményt. A kontrollcsoport tagjai úgy mesélték el a stresszes élményüket, hogy előtte nem ölelkeztek. Az érintés nélküli csoportban jelentősen magasabb volt a tagok vérnyomása a stresszes szituáció elmesélésekor.

3. Az ölelés erősíti az immunrendszert

Az ölelés gyengéd nyomást fejt ki a szegycsontra. Ez stimulálja a csecsemőmirigyet, amelyet az immunrendszerünk bölcsőjeként tartanak számon. A Miami Egyetem Érintéskutató Intézete több mint 100 kutatást folytatott le, és azt találta, hogy azok a koraszülöttek, akik masszázst és rendszeres testi érintést kapnak, gyorsabban nőnek, valamint a masszázsterápia csökkenti a fájdalomérzetet, az autoimmun betegségek tüneteit, és megerősíti az immunrendszert.


Festmény: Dorina Costras

4. Az ölelés csökkenti a stresszt

A kortizolt nem véletlenül hívják stressz-hormonnak: lelassítja a test gyógyító folyamatait, és bekapcsolja az agyban az úgynevezett „harcolj vagy menekülj” funkciót. Ha ez az állapot tartósan fennáll, az számos egészségügyi problémához vezethet. Azáltal, hogy a hosszabban tartó ölelés hatására a testünk oxitocint termel, lecsökken a kortizolszint, ellazulunk, és nyugodtabbak leszünk.

5. Az ölelés segít depresszió esetén is

Az alacsony dopaminszint szerepet játszik a neurodegeneratív betegségek, például a Parkinson-kór, valamint a hangulati betegségek, például a depresszió kialakulásában. A dopamin felelős a „jól érzem magam” érzésért, és a szexuális örömmel is kapcsolatba hozzák. A dopamintermelést célozza számos stimuláló szer, például a metamfetamin vagy a kokain. Nekünk nem kell ennyire drasztikus eszközökhöz folyamodnunk egy kis dopaminért: egy elmélyült ölelés ugyanúgy serkenti ennek az örömhormonnak a termelődését!

6. Az ölelés kiegyensúlyozza az idegrendszert

A bőr a testünk legnagyobb szerve. Ezen keresztül érintkezünk a külvilággal, innen kapja agyunk az egyik legtöbb feldolgozandó információt. Bőrünk apró, tojás alakú, úgynevezett Pacini testecskéknek nevezett nyomásérzékelő központok hálózatával van ellátva. Ezek érzékelik az érintést, és továbbítják az információt az agy felé. Az ölelés adása és kapása galvanikus bőrreakciót vált ki, amely megváltoztatja a bőr vezetőképességét. A bőr nedvessége és elektromossága az idegrendszer kiegyensúlyozottabb állapotának egyik jele.

7. Az ölelés serkenti a szerotonin termelést is

Az ölelés valójában mindhárom boldogsághormon – a dopamin, az oxitocin és a szerotonin – termelését serkenti. A szerotonin alacsony szintje kapcsolatba hozható a túlsúllyal, a depresszióval és az alvásproblémákkal. Ma a piacon számos antidepresszáns a szerotoninszintet emeli – pedig van egy ennél jóval egyszerűbb és egészségesebb mód is ugyanezen hatás elérésére: az ölelés!

8. Az ölelés öregedés gátló hatású

Mégpedig ezt is az oxitocin révén. Ahogy öregszünk, csökken a hormontermelésünk, és ez az izomtömeg egy részének elvesztését eredményezi. Valójában minden egyes eltelt évtizedben izomtömegünk 5 százalékát veszítjük el. Egy egereken végzett kísérletben oxitocint adtak izomkárosodással rendelkező egereknek, és azt tapasztalták, hogy izomkárosodásuk 80 százaléka helyrejött, szemben a kontrollcsoporttal, amelyben az izomsorvadásban szenvedő egereknek nem adtak oxitocint. Tehát az oxitocin nagyon fontos az izmos és ruganyos test fenntartása érdekében.

9. Az érintés koraszülöttek számára életmentő!

Az 1980-as években Kolumbia fővárosában, Bogotában mintegy 70%-os volt a koraszülött gyermekek halálozási aránya. Az inkubátorban megbetegedtek, légzési problémákkal küzdöttek. Aztán bevezettek egy újítást: a csecsemőket az anyjukra kötötték, akik – akár a kengurumama a kicsinyét – a nap 24 órájában testükön hordozták a gyermeket. A koraszülöttek halálozási aránya jelentősen lecsökkent, s ma már minden koraszülöttet 24 órán belül hazaengednek, ha az édesanya vállalja a „kenguru-gondozást”.

10. Az ölelés csökkenti a fizikai fájdalmat

Nem csoda, hogy elterjedtek az apás szülések mindenhol a világon. A Haifai Egyetemen önkéntes hölgyek vettek részt egy kísérletben, amelyben enyhe fizikai fájdalomnak tették ki őket. Az első kísérletben egy idegen próbálta megnyugtatni őket, miközben egy forró fémet érintettek a kezükhöz, a második kísérletben már jelen volt a saját párjuk is, de nem érintette meg őket a fájdalmas pillanatban, míg a harmadik kísérletben a párjuk simogatta a kezüket a fájdalom érkezésekor. Azt találták, hogy a harmadik csoportnál jelentősen lecsökkentek az alanyok fájdalommutatói! Partnerek esetén tehát az empátia, a fizikai kontaktus jelentősen csillapíthatja a fizikai fájdalomérzetet. – forrás:lelekszafari.hu

Megosztás