Lando Norrist lefogták és kirabolta pár angol szurkoló az Eb döntő után - Life Story

Lando Norrist lefogták és kirabolta pár angol szurkoló az Eb döntő után

Támadás és rablás áldozata lett Lando Norris a futball Európa-bajnokság múlt vasárnapi londoni döntőjének helyszínén. A McLaren F1-es versenyzője jól van, de megrázták a történtek.

 

A McLaren Forma–1-es csapata közleményben erősítette meg a brit sajtó azon beszámolóját, miszerint versenyzőjük, Lando Norris is kárvallottja volt a futball Európa-bajnokság múlt vasárnap Londonban rendezett döntőjén történt szurkolói rendbontásnak. Az angolok és az olaszok válogatottjának összecsapását több mint 60 ezer néző előtt rendezték meg, ám a mérkőzés előtt részeg huligánok csoportja tört be jegy nélkül a stadionba

 

 

Norris éppen a McLaren GT sportautójához tartott, amikor pár huligán rátámadott. Az egyikük lefogta, miközben a másikuk levette a 40 ezer angol fontot érő Richard Mille-óráját a karjáról.

 

 

 

Landót az egyik tolvaj lefogta, a másik pedig egy másodperc töredéke alatt levette a karóráját. Úgy tűnt, Landót igencsak megrázták a történtek. A biztonságiak rémálma volt az egész éjszaka

Perfectgift
Szerzői jog © Minden jog fenntartva. | CoverNews by AF themes.
Advertising space for rent✅ Reklám felület bérelhető✅