A sok nagy csatát megélt Dzsudzsák Balázs olyan teljesítményt akar nyújtani az élvonalba visszajutó Lokiban, hogy Marco Rossi szövetségi kapitány meghívót küldjön neki.
Egyébként is végigbeszélte a Telkiben rendezett találkozót: sokszor dicsérte, de időnként leszúrta társait.
– Az edző, Huszti Szabolcs kéri ezt. Azt várja, hogy a csapatkapitányi szerep ne merüljön ki a térfél választásában, nekem arra is figyelnem kell, hogy a srácok mindvégig koncentráltak legyenek és éhesek a sikerre. Ha esetleg szólni kell valakinek, miben maradtunk a meccs előtti taktikai értekezleten, szólok – Szabi szerint a többiek figyelnek rám, követnek engem, felelősségem van abban, amit a pályán és azon kívül teszek.
– A lelátóról úgy tűnt, nagyon elszánt, mást ne mondjak, három látványos becsúszással vétette magát észre. Ne vegye rossz néven, ennyiszer kis túlzással egész karrierje alatt nem próbált így szerelni – ami viszont hozzátartozik, hogy mindhárom szerelési kísérlet sikeres volt, a labda az öné lett.
– Nagyon örültem neki! Látja, még én is tanulok, és ha a győzelemhez arra van szükség, hogy becsússzak, hát nem hezitálok egy pillanatra sem – erre is érthetem, hogy Szabi szerint a többiek figyelnek rám, és ha azt látják, nekem nem derogál csúszni-mászni a sikerért, nem húzom vissza a lábam egy keményebb csattanásnál, ők is beleadnak anyait-apait. Annak meg külön örültem, hogy a labdaszerzés sikerült, jó ütemben próbálkoztam, nemcsak azért, mert fellocsolták a pályát és jólesett rajta csúszkálni. Megéreztem, mikor kell odalépnem.
Talán nehéz kérdés: milyen érzésekkel nézte az idei Eb mérkőzéseit?
– Egy voltam a tizenötmillió büszke magyar drukker közül! Elfogadtam, hogy nem lehetek ott a pályán, de nem akartam elbújva, behúzott függönyök mögül televízión nézni a meccseket, kimentem a Puskás Arénába szurkolni. Sőt, a srácok hívtak a nézők vonulására is, de az talán furcsa lett volna, ám a stadionban ott akartam lenni. Kapcsolatban voltam néhány játékossal, gratuláltam nekik, tényleg büszke voltam mindhárom mérkőzés után a válogatottunkra! Nem tagadom: amikor felhangzott a Himnusz a portugálok elleni mérkőzés előtt, potyogtak a könnyeim, mert fájt a szívem, hogy nem lehetek lent a gyepen, megrohantak az emlékek, de tudomásul vettem a kapitány döntését – a másodosztályból nem válogat. De feljutottunk, és célom, hogy olyan teljesítménnyel segítsem a Lokit, hogy azzal visszakerüljek a nemzeti csapatba.
