Saját temetésén, koporsóban tért magához egy 3 éves kislány.. - Life Story

Saját temetésén, koporsóban tért magához egy 3 éves kislány..

A család azonban így sem kerülhette el a hatalmas traumát, később ugyanis még egyszer halottnak nyilvánították a gyermeket.

A mexikói Camila Roxana Martinez Mendozát tévesen nyilvánították halottnak az orvosok még augusztus 17-én, ami komoly következményekkel járt.

Camila édesanyja, Mary Jane Mendoza elmondta, hogy 3 éves lánya gyomorfájástól, hányástól és láztól szenvedett, ezért elvitték a Villa de Ramosban található háziorvoshoz. A gyerekorvos egyből a kórházat javasolta az anyának, ahol már kiszáradás miatt kellett kezelni a kislányt – írta az UNILAD.

A gyerek állapota azonban folyamatosan romlott, és még a vénát is csak sokadik próbálkozásra sikerült megtalálniuk az ápolóknak, hogy infúzióra kössék. Estére azonban már csak a halál beálltát tudták megállapítani Camilánál, tévesen.

A temetést másnap tartották, ahol valaki észrevette, a koporsóban lévő üveglapon páralecsapódás van, ami arra utal, hogy a gyermek lélegzik.

Többen úgy gondolták, hogy ez csupán képzelődés, ám ekkor észrevették a gyermek mozgó szempárját.

Végül kinyitották a koporsót és ellenőrizték Camila pulzusát, amely megerősítette a gyanút: a lány életben van. A gyermeket egyből kórházba vitték, ahol azonban ismét halottnak nyilvánították, ezúttal véglegesen.

Jose Luis Ruiz államügyész megerősítette, hogy nyomozás folyik az ügyben, a lány boncolásával pedig már végeztek is.

Címlapfotó: Illusztráció (Shutterstock)

Megosztás