SZÍVSZORÍTÓ: TÚLÉLTE A HORRORBALESETET, DE NEM EMLÉKSZIK GYERMEKÉRE LÁSZLÓ LÁNYA - Life Story

SZÍVSZORÍTÓ: TÚLÉLTE A HORRORBALESETET, DE NEM EMLÉKSZIK GYERMEKÉRE LÁSZLÓ LÁNYA

Péterfürdő és Berhida között történt a szerencsétlenség, csoda, hogy él az édesanya.

Egyetlen pillanat alatt minden megváltozott. Utoljára szeptember elején ölelte magához imádott kislányát Nikolics Ketti. A fiatal anyuka valósággal rajongott gyermekéért, akinek édesapja otthagyta őket. Az akkor 20 éves gyönyörű anyuka hazaköltözött szüleihez, ahol szerényen, de szépen éltek.

Udvarlója életét nem tudták megmenteni

Ketti pár hónap múlva megismerkedett Ádámmal. Éppen randevúzni mentek kettesben autóval, amikor súlyos balesetet szenvedtek Berhidánál. A kocsival egy fának csapódtak, az ütközés erejétől kettészakadt a kasztni. Ádám életéért órákig küzdöttek, de nem tudták megmenteni. A 21 éves nőt mentőhelikopter szállította kórházba, csoda, hogy életben maradt. Mint azt a Bors megírta: súlyos koponya- és agysérülést szenvedett, eltört a kulcscsontja, egy bordája, egy karja és egy lába is. Sokáig élet-halál közt lebegett, kómába került, semmi jóval nem biztatták őket az orvosok.

Elsírta magát az édesapa a kórházban

„A székesfehérvári kórházban magához tért, egyik nap ezzel a jó hírrel hívtak bennünket az orvosok” – mesélte a Borsnak Nikolics László, Ketti édesapja. „Ahogy tudtunk, a feleségemmel rohantunk is hozzá. A kórterembe lépve a lányom ránk nézett, látszott, hogy ismerősek vagyunk neki, de nem tudta kik vagyunk. Emlékezetkiesése van és az orvosok szerint mentálisan nem beszámítható és lehet, sosem lesz az

– sírta el magát az elkeseredett édesapa.

A szülők mindennap jártak a lányukhoz, beszéltek hozzá, míg fel nem ébredt és át nem vitték a budakeszi ORI-ba. Másfél éves unokájukat ekkor vitték be először az édesanyjához.

Ez maga a rémálom!

„Titokban abban bíztunk, hogy Szkárli látványa kizökkenti ebből az állapotból és újra a régi lesz minden – folytatta nagyot sóhajtva László. „De nem ismerte meg, a kicsi meg is ijedt tőle, ez az egész egy rémálom! Ráadásul anyagilag teljesen tönkrementünk a baleset óta, nem tudtam rendesen dolgozni, hogy mindennap be tudjak menni Kettikémhez. A feleségemet is elküldték, annyit hiányzott a kórházba járás miatt. Itt Sárkeresztúron vannak jó emberek, amikor a házuk körül kell valamit csinálni, szólnak, kifizetik. De egyszerűen nem bírjuk már, de persze mindent megteszünk. Szeretnénk egy szép karácsonyt varázsolni unokánknak, ne érezze annyira az édesanyja hiányát, de lehet, fenyőfára sem telik – vallotta meg a nagypapa a lapnak.

Megosztás