Holtan került elő egy eltűnt jászberényi fiatal, Péter telefonja a tragédia előtt ki volt kapcsolva - Life Story

Holtan került elő egy eltűnt jászberényi fiatal, Péter telefonja a tragédia előtt ki volt kapcsolva

A fiatal egy családi vita után tűnt el otthonról, telefonja kikapcsolása előtt azonban elektronikusan vásárolt vonatjegyet. Néhány nappal később megtalálták, de már túl késő volt.

Szeptember 15-én tűnt el Jászberényből F. Péter, miután összeveszett húgával. Az esetet követően a fiatal elindult otthonról, elektronikusan vásárolt egy vonatjegyet Tápiószecsőről Budapestre, majd kikapcsolta a telefonját. Édesanyja a Borsnak elmondta, hogy a fiú sosem csavargott, csak dolgozni járt el, így ez nem vallott rá.

Néhány nappal eltűnése után, szeptember 22-én az Eltűnt Személyek Keresése csoport azt közölte, hogy megtalálták Pétert, azonban már késő volt, holttestét egy civil személy fedezte fel a Dunában, két hajótest között.

Sajnálattal értesítünk mindenkit, hogy a szeptember 15-én Jászberényből eltűnt Farkas Pétert megtalálták, elhunyt. A 23 éves fiatalember holtteste Budapest külső részén a Dunából került elő. Halálának körülményeit a rendőrség közigazgatási eljárás keretein belül vizsgálja

– írták pénteki bejegyzésükben, a lap azonban hétfőn azt írta, az eset további körülményeiről egyelőre nem rendelkeznek további információval. 

Megosztás