Balhé: Gáspár Győző feljelenti Curtist a „patkányozás” miatt. - Life Story

Balhé: Gáspár Győző feljelenti Curtist a „patkányozás” miatt.

Még vasárnap tette közzé Széki Attila, azaz Curtis azt a posztot közösségi oldalán, amiben többek között patkányozva fejezte ki nemtetszését Gáspár Győző akciója miatt, amit utóbbi a Ferencváros–Újpest-labdarúgómérkőzésen művelt. A showman most újra megszólalt, és közölte: nem hagyja annyiban.

Vasárnap rendezték a Ferencváros–Újpest-rangadót a labdarúgó OTP Bank Liga (NB I.) 11. fordulójában, amit a zöld-fehér csapat nyert meg 3–0-ra. A mérkőzést a helyszínen tekintette meg Gáspár Győző is, aki az utóbbi időben többször is egyértelművé tette: a Ferencvárosnak szurkol.

A showman szelfizett is egyet a VIP-szektor lépcsőjén az Újpest-tábor rajta élcelődő, mindössze néhány percig látható drapériájával, előbb a „Hát ez k*rva jó!” felkiáltással, majd később már serény „f*szszopózással” fogadva a kifeszített üzenetet.

A celebről később Széki Attila, vagyis Curtis tett közzé egy posztot közösségi oldalán, amin Gáspár egy szurkolói sállal látható, melynek egyik végén a „zöld sasok”, másik végén pedig a „lila majmok” felirat olvasható. A rapper néhány rövid sorban üzent is Gáspár Győzőnek:

Te napraforgó patkány. Most már lesz falunap, és a NAV sem b*sztat!

A Romantic frontembereként is ismert Gáspár Győző később a Mandinernek nyilatkozta, hogy elege lett, ezért kedden személyesen megy el a rendőrségre feljelentést tenni.

Megmondom őszintén, én már félek. Huszonnégy éve vagyok közszereplő, de ilyet korábban még nem éreztem. Tegnap este elolvastam a kommenteket a közösségi platformokon, és megdöbbentem. Az egy dolog, hogy rasszista megjegyzésekkel illetnek, de hogy sokan a halálomat kívánják, meg verést ígérnek, az már sok

– fogalmazott Gáspár Győző a lapnak, aki szerint Curtis tehet arról, hogy elfajultak a dolgok, szerinte ugyanis a rapper „átlépett egy határt, amit nem lett volna szabad”.

„Lehet üzengetni, poénkodni, én is értem a viccet, de az, hogy patkánynak nevezett, ezzel minden határt átlépett. Nem csupán sértő, gyűlöletkeltő is, amit írt” – tette hozzá a showman.

Gáspár Bea, Győző felesége szintén úgy látja, hogy Curtis átlépett egy határt bejegyzésével. Azt is hozzátette, hogy mások a politikai nézeteik, más csapatnak szurkolnak, a helyzetet azonban kellő intelligenciával lehet kezelni. Mint mondta, nincs mentség arra, hogy Curtis megalázta a férjét, majd megszégyenítette és patkánynak nevezte.

Interneten már megtettük a rendőrségi feljelentést gyűlöletbeszéd miatt, s mindezt személyesen is megtesszük

– fogalmazott Gáspár Bea, mindezt azok után, hogy a férje „lila majmok” feliratú sálat tartott a magasba a mérkőzésen.

A nyereségvágyból előre kitervelt szurkoló

Az évekig Újpesten játszó Curtis, aki a mai napig jár ki a lila-fehérek mérkőzéseire, nem először nyilvánította ki véleményét azzal kapcsolatban, hogy Győzike a Fideszbe való belépése után miért döntött úgy, hogy a Fidesz pártigazgatója, Kubatov Gábor csapatának szurkol. Ahogyan ő fogalmazott, Győzike „egy előre kitervelt, nyereségvágyból elkövetett Fradi-szurkoló”.

Gáspár Győző tavaly tavasszal került közelebb a kormánypárthoz. A március 15-i Békemeneten az első sorban vonult, majd rá pár hétre belépett a Fideszbe.

Az előadó nemrégiben a rekordbajnok Ferencvárosnak is elkezdett szurkolni, ahol már az első mérkőzésen atrocitások érték a debreceni szurkolók részéről. Később Kubatov Gábor, a Ferencváros elnöke vette védelmébe Gáspár Győzőt.

forrás: index.hu

Megosztás