Debreceni gyalogosgázolás: meghalt a 7 éves kisfiú is – videó - Life Story

Debreceni gyalogosgázolás: meghalt a 7 éves kisfiú is – videó

Egy nő a helyszínen életét vesztette múlt hét hétfőn a Faraktár utcán kora este történt balesetben.

Két autó karambolozott, az ütközést követően mindkét jármű a járdára hajtott, elsodorva több gyalogost. Az OMSZ korábbi tájékoztatása szerint a helyszínről egy gyermeket és egy felnőttet életveszélyes állapotban és négy felnőttet könnyebb sérülések miatt szállítottak a mentők  kórházba.

A Csokonai Nemzeti Színház Debrecen hétfőn a közösségi oldalán azt tudatta, hogy a balesetben megsérült kollégájuk, Hunya Szilvia, a színház operatagozatának titkára a szakszerű kórházi kezelés ellenére hétfőn elhunyt. Hunya Szilvia 2006 óta dolgozott a színházban, a társulat saját halottjának tekinti.

A balesetben megsérült gyermek állapotáról a Debrecen Egyetem a család kérésére nem adhatott tájékoztatást, a TV2-nek azonban most a rendőrség megerősítette, hogy a hétéves gyermek is életét vesztette a kórházban.

A Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság megkeresésünkre azt a tájékoztatást adta, hogy több ember halálát okozó közúti közlekedési baleset gondatlan okozása vétség elkövetésének gyanúja miatt indult eljárás, melybe szakértőket is bevontak. Ha valaki egy olyan balesetet okoz, melyben kettőnél több ember hal meg, azt a Büntető törvénykönyv két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel rendeli büntetni. A bíró általában a középértékről indul ki, s az enyhítő, valamint a súlyosító körülmények figyelembe vételével hozza meg döntését.

Suba István, a Hajdú-Bihar Vármegyei Balesetmegelőzési Bizottság titkára a Debrecen Televízió Közügy című műsorában elmondta, hogy a karambol feltételezett okozója – egy 19 éves nő – a figyelmetlensége miatt ütközött össze a külső sávban haladó másik autóval.

– Sok szerencsétlen körülménynek kellett összeadódnia ahhoz, hogy ebből tragédia legyen – mutatott rá a szakember.

– Éppen olyan szögben találkozott a két autó, hogy lesodródtak az útról, ráadásul a nagyon közeli járdán sokan voltak, akik éppen leszálltak egy buszról és átkelni készültek a zebrán. Suba István közölte, nem versenyeztek a sofőrök.

A Faraktár utca ezen szakaszán a túloldalon van korlát az úttest és a járda között, azon az oldalon nincs, ahol elütötték a gyalogosokat.

Akiket könnyebb sérülésekkel szállítottak kórházba, már hazamehettek. forrás: https://www.dehir.hu/bulvar/elhunyt-a-faraktar-utcai-balesetben-megserult-gyermek-is/2024/03/13/

Megosztás